A zöld zaja

Vannak a megszokott zajaim. Mármint nem a fejemben, mert ott az alapzajoktól egészen eltérő hangok cserélnek eszmét. Ezek most kívülről jönnek és jól ismerem őket. A szomszédok ajtócsapkodása, az elázott magastalpú cipőm cuppogása, a túlfőzött virsli roppanása… A reggeli nyújtózkodás, a macska ásítása, a kenyér szeletelése. Mindennek megvan a saját kis hangja, amit ismerek, itt van a mindennapjaimban. Meg vannak ezek az új zajok. Jönnek ezekkel a furcsa napsugarakkal, az éledező természettel. Meleg hangjuk van, finom illatuk, frissek, amibe beleharapnék. Csicseregnek, meg nevetgélnek, csobognak, az agyamba tapossák magukat, és bizsergetően lüktetnek idebent. A kis rügyek, meg a zsenge ágak egymáshoz csatlakoznak, hó helyett a virágok fehérsége adja az alapszínt, és itt van valami egészen új hang: a zöld. A zöld zaja, a tavasz hangja. A zöld szerelmes kis duruzsolása, meg a rügyek álmodozása, hogy egyszer majd lombkoronát megszépítő levelekké válnak. Itt van ez az új zaj, és nekem nagyon tetszik, mert életet lehel ebbe a megszürkült, fagyos kisvárosba. Szombathely végre kiolvadt a hó alól. Nézeget a fűszálak mögül, a nappal csókolózik, és közben azt kérdezgeti, mikor veheti már le a kibolyhosodott télikabátját… Talán most már nem fog kelleni. Köszi, köszi szépen, nagyon nagyon köszi neked, te régről ismert zöld zaj! 🙂

Amúgy most volt 4 éves a blogom, boldog szülinapot neki! 🙂