Egy hete még úgy mentem végig az utcán, hogy senki nem ismert fel. Szinte észrevétlenül, visszatartott kuncogással topogtam el az ismerőseim mellett. “Ki ez a csaj? Olyan ismerős!” – íródott a gondolat az arcukra. Én vagyok az Bori, csak szőke lettem. Nagy változás, tudom, de pont ezt akartam. Régen mindig féltem a változásoktól, főleg, ha a hajamról volt szó. Aztán valahol, valamikor elveszett ez az érzés, mostmár vágyom az újra, a másra, a különlegesre. Szőke még nem voltam, gondoltam kipróbálom. Tetszik. Mióta szöszi lettem, hirtelen minden bénaságom felszínre tört. Először székfestés közben összefestettem a szememet. Ma meg elnyelte a bankkártyámat az automata. Csak álltam ott, fogtam a szőke fejem, hogy most vajon hogy szedem ki ezt a kártyát. Pedig új volt, most akartam először használni. A “szőke hülye picsa” jelzőt is megkaptam már, de szerelmet is vallottak nekem szikrázó szőkeségem miatt. Mióta szöszi lettem sokkal jobban tetszik a piros. Egy iszogatás alkalmával kedvenc helyemen, a Szimfónia kávézóban kinéztem magamnak egy köteg piros drótot. Néztek is rám a csajok furcsán, amikor elkértem, mondván, megihletett. Ma végre előszedtem… Emlékszem, egy évvel ezelőtt még nehezen találtam a helyem a kis szombathelyi minigarzonban Atommal. Úgy éreztem, nincs terem fotózni. Aztán jöttek az ötletek, hogyan tudok nagy teret csinálni egy képhez az adott szituációban. Így jöttek/jönnek létre ezek a minimál fotósorozatok…