Picture

 Szeretek szülinapozni. Az utóbbi két évben a legjobban annak örülök, ha ezt a napot a családommal és a legjobb barátaimmal tölthetem. A szülinapomat megelőző napokon általában nagyon feszült vagyok. Hogy miért, arra még nem találtam magyarázatot, de idén is szétvetett az ideg. Bár, a vészesen közeledő vizsgáimnak biztosan volt köze feszült idegállapotomhoz. A szülinapom reggelén már teljesen nyugodt voltam, leutaztuk a szüleimhez, együtt volt a család és én el is felejtettem minden gondomat, bajomat. Szedtem virágokat, gyújtottam gyertyákat és alig vártam, hogy egy jót ebédelhessek a család társaságában. Idén sokat nevettünk, politizáltunk és fotóztunk. Anyukám nagyon finomakat főzött, Apukám meg vagy humorizált, vagy fotózott. Atom szülei is eljöttek, most jártak először nálunk. Jót tett a lelkemnek ez a szülinapi kikapcsolódás. Késő délután Atommal visszautaztunk Szombathelyre, hogy a barátaimmal is megünnepeljem a napot. Timi szedett nekem egy óriási cseresznyevirágot és nagyon szép ajándékokat kaptam tőle és a többiektől is. Mindig feszélyez, hogy majd hogyan hálálom meg mindenkinek ezt a sok kedvességet és szeretetet. Nagyon sokan felköszöntöttek, egész nap csörgött a telefonom és csipogott a gépem. A nagy nap alkalmából a cicánk Lucie is dorombolással ébresztett ahelyett, hogy levadásszon. Sajnos vasárnap már vissza kellett utaznom Pestre, mert vizsgáim lesznek, így rengeteg dolgot nem tudtam lefotózni a szülinapi blogomba, de a családi partyról azért össze tudtam szedni néhány képet…:)
Köszönöm, hogy gondoltatok rám! 🙂

Picture

Picture Picture